Munkatársaink
Dr. Kazerooni Mohammadhossein
Főorvos és Igazgató
Már gyermekkoromban tudtam, hogy fogorvos szeretnék lenni. A családomban több orvos is van, így nem volt meglepő, hogy én is ezt a pályát választottam.
Több, mint 10 éve élek Magyarországon, itt szereztem meg a fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen. 2020-ban elvégeztem az esztétikai fogászattal és a mosolytervezéssel kapcsolatos képzést, majd 2021-ben egy szájsebészeti és implantológiai mesterkurzuson vettem részt Németországban.
Bármilyen fogászati problémával fordulhatnak hozzám a páciensek, mindenben igyekszem megtalálni a legjobb megoldást. Specialitásom a szájsebészet, implantológia és az esztétikai fogászat.
Fontos számomra, hogy a pácienseim azt kapják, amit szeretnének és elégedetten távozzanak a rendelőből. Szeretettel várom azokat, akik eddig esetleg féltek a fogorvostól vagy a fájdalomtól. Garantálom, hogy rendelőnkben jó hangulatban és teljesen fájdalommentesen zajlanak a kezelések.
Dr. Nazem Behnam
Parodontológus, Orális Medicina szakorvos
Tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán fejeztem be 2010-ben és szereztem meg a fogorvosi diplomámat. A fő profilom közé tartozik a parodontológia és orális medicina (Diabetes-, autoimmun betegségek-, cardiovaszkuláris betegségek, farmakoterápiák-, genetikai betegségekkel kapcsolatban, stb) implantológia és szájsebészet, amellett, hogy az általános fogászatot (konzerváló és protetikai kezeléseket) is mindig elvégeztem ezek mellett, továbbá szájnyálkahártya betegségekkel szintén foglalkozom. 2016-ban emelt szinten szereztem implantológiai poszt-graduális diplomát is.
Több különböző külföldi konferencián, továbbképzésen és workshop-on is részt vettem, annak érdekében, hogy folyamatosan frissítsem tudásomat. Azért szeretem a parodontológiát, mert a magyar lakosság több mint 70%-a szenved fogágybetegségben anélkül, hogy tudna arról, így segíthetek nekik a betegség időbeli észlelésében és kezelésében; a szájsebészetet és implantológiát pedig kihívásnak érzem, ezt szeretem bennük. Számomra a legfontosabb, hogy a beteg kezelése fájdalommentes legyen és mosollyal és hogy egészségesebben távozzon az általam végzett kezelés után.
Csiki Barbara
Dentálhigiénikus, asszisztens
Szabó Dóra
Asszisztens
Bodonyi Viktória
Praxis menedzser
Dévai Dóra
Recepciós
Finna Miseel Laura
Recepciós